Data Science innováció egy európai startup hálózatban

Szücs Imre

VP of Analytics
Bauer Media

Miről szól az előadásod?

Előadásomban azt szeretném bemutatni, hogyan változott az analitika területe az elmúlt 20 évben, hogyan lett a csoportvezetői szerepkörből VP / CDO, és miért látom szükségesnek a felelősségi körök fejlődését? Mik azok a kihívások, melyekkel egy modern analitikai környezetben szembe kell nézni és mik azok az irányok amelyek nagy valószínűséggel a jövőnket formálják? Mindezt saját gyakorlati példáinkon keresztül próbálom bemutatni kudarcainkkal és sikereinkkel együtt.

Mi a szakmai háttered?

Eredetileg kutatóként (csillagászat, fizika) végeztem az egyetemen, majd az informatika felé fordultam, de annak is főként a matekos területei érdekeltek, így választottam ki a mesterséges intelligenciát.

Kezdetben főként modellezéssel (scorecard, x-sell, churn, fraud, …) foglalkoztam FMCG, bank (GE Money, MKB), majd telekommunikációs (Telenor) területeken, de közben számos BI és DWH projektben is részt vettem. Pályafutásom körülbelül felében tanácsadóként, felében alkalmazottként dolgoztam, így lehetőségem volt rálátni mindkét szerepkörre. Jónéhány évet töltöttem a nagyvállalati szektorban, az utóbbi években pedig StartUp-okkal dolgozom, ami szintén értékes tapasztalatokkal gazdagított. 

Az elmúlt 10 évben már főként vezetőként dolgozom Data Science területeken, ami sok érdekes újdonságot és kihívást hozott az életembe, és rávilágított, milyen nagy hatást lehet elérni egy motivált csapattal. A kisebb projekt csapatoktól kezdve több tíz fős igazgatóságig sok csapatot vezettem BigData, Mesterséges Intelligencia, Adattárház fejlesztés, Riport fejlesztés, Üzleti elemzés és Piackutatás témakörökben. 

A sok év alatt az érdeklődésem a matematikai elméletekről egyre inkább az üzleti innováció felé terelődött és a mai napig motivál, ha jelentős üzleti hatást tudunk kifejteni innovatív megoldásainkkal.

Mivel foglalkozol most?

Jelenleg a német Bauer Media Csoporthoz tartozó StartUp-ok mesterséges intelligencia támogatását látom el nemzetközi csapatommal. Ezek a StartUp-ok Európa 7 országában nyújtanak digitális üzleti szolgáltatásokat.  Közös célunk, hogy Európában a legjobb szolgáltatást nyújtsuk, ebben támogatjuk a cégeket az adat és analitika vezérelt működés irányába tett lépéseinkkel.  

Mindennapi munkánk során MI modelleket fejlesztünk és menedzselünk és aktív részt veszünk az egyes StartUp-ok digitális transzformációjában, hogy működésük valóban analitika vezérelt lehessen. Mindez csak úgy lehetséges, ha közben folyamatosan transzformáljuk magunkat is, talán ez a legizgalmasabb része a munkánknak.

Előadásanyag letöltése:

Data Science innováció egy európai startup hálózatban